A Global Networking Life egy olyan munka és hálózatépítő stílus, módszer, amely a jelöltet helyezi előtérbe, az eddigi gyakorlattal ellentétben, amikor a cég, a termék, a szolgáltatás és a hírvivő volt a legfontosabb. Ez az egyik aspektus. A másik, hogy akár tudomásul vesszük akár nem, átalakul a Hálózati piacszervezés mint munka, azaz a network marketing, vagy hívjuk bárhogy is. Mert hogy minden változik ebben az iparágban.

globalnetworkinglife_logo-like

Itt nem arra gondolok, hogy a marketing struktúrák és kifizetési megoldások, változnának gyökeresen, - bár ebben is van igazság, - hanem arra, hogy túl földrajzi globalitáson megjelenik a hálózatépítő cég globalitása is, amely ha nem is eredményezi azt hogy egyszerre a lehető legtöbb cégben működjön a hálózatépítő, de mindenképpen napirenden van az, hogy ne egy céget képviseljünk, hanem a jelöltet és akkor legalább 4-5-öt cég kínálatával várjuk az igényt.

Amikor a földrajzi globalitás megjelent, főképp a szolgáltatás központú, internetes technológiai üzletek esetében, a termékes üzletek, jelentő forgalom csökkenést kellett elkönyveljenek. Bár lehet ezt néhány, több éve évtizede magyarországon működő cég nem vallja be, de ez attól még tény.

A Global Networking Life munkastílus, teret enged a több céges munkálkodásnak, és a jelölt írányából közelít, attől függően a jelölt milyen beállítottságú, vagy milyen adottságokkal rendelkezik, figyelembe véve a jelöt igényeit. Mihez lenne kedve? Mert ott várható el eredményes együttműködés, ahol a jelölt jól érzi magát, ahol azonosulni tud a céllal, a termékkel, szolgáltatással, vagy az elképzeléssel. Miközben, akik egyetlen egy üzletet kínálnak, a legritkább esetben találják el ezt az igényt. Lényegi különbség.

Rövidesen várhatóan még ebben az évben megjelenik az a könyvem, amely részletezi ennek a rendszernek a logikáját és konkrétan megmutatja mit is gondolok Global Network Life munkastílus alatt. Természetesen már működik az a weboldal rendszer, amely kiszolgálja  a hálózatépítőket, ennek a munkastílusnak a jegyében. www.acontragroup.net - a Network Business Broker. Affiliate rendszer így hálózatépítői tevékenység is végezhető jelentős bevételekkel.

Persze, még nem tömegével csatlakoznak a honlapon a rendszerhez, de mindenképpen érdemes körül nézni az oldalon, hiszen tudjuk az első fázis az elutasítás. (a föld nem gömbölyű, hanem lapos!) Hiszem, hogy eljön az az idő és rövidesen amikor a legtöbb hálózatépítő ebben a rendszerben fog tevékenykedni. A jelöltek igényei és nem csak a saját Önös és cég érdekek alapján, amellyen egyébként semmi baj sincs, csak a jelölteket alapvetően nem izgatja, hiszen nem róluk szól. Természetesen, várom a hozzászólásokat, pro és kontra. Beszéljünk erről, hiszen teljesen időszerű.

Tisztelettel:
Kontra Joe
Network Business Broker